2010. október 15., péntek

új hely

új helyen vagyok található: www.forgo7.wordpress.com

2010. május 9., vasárnap

Lélek Elvesztés Mint a Depresszió és Betegség Oka



Már említettem a Sámánikus Utazás Mint Belső Út című írásomban hogy az utazás része lehet egy vagy több lélek darab visszaszerzése. Akkor nem fejtettem ki, hogy ez bővebben mit jelent, de úgy gondolom, hogy nagyon fontos lenne ezt megérteni.
Tekinthetjük a lelket, mint mondjuk egy puzzle-t, vagy bár milyen más egységet, amely több részből áll össze. Azt az elvet követve, tudjuk, hogy ahhoz hogy teljes legyen a puzzle, minden rész meg kell, hogy legyen. Ez a teljes állapot egyenlő a boldogsággal, harmóniával és az egészséggel.
Hogyha hiányzik pár darab, akkor is látjuk, hogy mit ábrázol a kép, akkor is szép, de hiányzik belőle még is valami. Mint gyakran a kis puzzle darabok is elkallódnak a z évek során, így saját lélek darabjaink el tudnak hagyni minket. Ez önmagában az oka a depressziónak, céltalanságnak és a betegségnek.
Nagyon sok darab elvesztése az oka a komának. Minden rész elvesztése a halál.
De még is miért történik ez? Nincs erre egy válasz, mindenkinél más és más okból mehet el egy vagy több lélek darab. A mai világban már ritka lenne, hogy valaki ténylegesen teljes- szinte mindenki elvesztett már lélek darabot.
Olyankor fordul elő ez a jelenség am, amikor olyan traumatikus helyzetben kerülünk, ami elviselhetetlen számunkra. A lélek rész, ami felelős azért a tevékenységért/ érzésért/ stb. amit éppen akkor támadás ér, egyszerűen elmegy, máshova mert nem bírja elviselni azt a szenvedést, támadást, ami éri öt.
Nézzünk egy példát: Laura-t 8 éves korában csúfolják a gyerekek az iskolában, azt mondják neki, hogy Ö nem elég jó, stb. Ez az esett Laurát fájdalommal és szégyennel tölti el. Ráadásul a szüleinek, amikor ezt elmondja, nem támogatják öt, hanem azt mondják neki, hogy próbáljon alkalmazkodni, hogy, elfogadják a többiek. Ettől a szituációtól Laura lélek darabja, amely részben felelős az önbizalmáért, önértékeléséért, energetikailag eltávozz tőle, mert úgy fáj neki a visszautasítottság, amely érte.
Mivel hogy Laura többe nem rendelkezik, ezzel a lélek részel, ezért Ö továbbra is az életében hajlamos lesz arra, hogy mások elvárásai szerint viselkedjen azért, hogy elfogadják. Az önbizalma kicsi lesz és mind ez ki fog hatni az egész életére. Akkor tud újra igazán önmaga lenni, felvállalni magát, ha a lélek rész visszakerül hozzá.
Természetesen a fenti szituáció sok féle képen bontakozhatni ki. Nem mindenki veszítené el a lélek darabját a fenti példába. Van, akit egyáltalán nem érinteni ilyen érzékenyen, hanem inkább kiröhögne a többieket. Ez mind attól függ, hogy energetikailag ki hogy van felépítve. Mindenkinek meg van a saját érzékeny pontja, hajlama, stb.
Gyakran emberek nem is tudják, hogy hiányzik egy fontos részük. Csak azt tapasztalják, hogy valami nincsen rendben. Gyakori érzések, amelyek árulkodhatnak a lélekvesztésről:
- depresszió sem különös ókért
- lehangoltság, fáradékonyság
- izoláltság
- az érzés hogy valami hiányzik az életünkből
- csökkent motiváció, kiláthatatlanság
- üresség
- elégedetlenség
- tehetetlenség
- olyan benyomás, mint ha nem is lennénk jelen a testünkben, mint ha magunkon kívül tartózkodnánk
- öntudatlanság
Egy utazás során meglehet közelíteni az elveszet lélek darabbot és visszahozni azt a páciensnek, hogy újra teljes lehessen. Ez a rész, mint energia minőség újra integrálódik az energia mezőnkkel és betölti azt a lyukat, amelyet elvesztése hagyott. Hogy ha ez a lyukat nem a megfelelő energiával töltjük meg, akkor a szervezet a saját teljességre törtető mechanizmusából fakadóan, meg tölti ezt a lyukat negatív energiával, ami az idő során betegsége, daganattá válik.
Lehet, hogy éppen csak ennyi választ el attól, hogy boldogan, teljesen élhessük az életünket!

2010. május 6., csütörtök

HEALING SOUNDS OF COLOUR

OM - Mantra chant

Csak a jelen létezik

Egyik legnehezebb dolog jelennek lenni. A rohanó világba egyik nap bele olvad a másikba, végtelenek a feladatok, sok a kihívás. A minden napi események már szinte automatikusan zajlanak. Robotként meg csináljuk, amit muszáj és a végén meg arra sem emlékszünk, hogy meg csináltuk.
Jó példa, a tipikus szituáció: U, vajon bezártam az ajtót? Lekapcsoltam a villanyt? Azért nem emlékszünk, mert amikor bezártuk nem arra gondoltunk, hogy épp most bezárom az ajtót, hanem órákkal előre jártunk már a jövőben, vagy éppen a múlton morfondíroztunk. Tulajdonképpen nagy többsége az embereknek így üresen élni az életet- nem is él meg egyáltalán semmit csap éppen elvégezi, hogy lehúzhassa a listáról.
Én sem mondhatnák mást magamról. Gyakran kapom magam azon, hogy egyáltalán nem arra gondolok, amit csinálok, hanem mindenhol szálnak a gondolataim. Nem összpontosítok arra, amire kellene, mert egyszerűen nagyon nehéznek tűnik. Egy olyan világban ahol ezernyi impulzus ér minket nap, mint nap, az olyan apró örömök, mint hogy a lábam belesüpped, a fűbe már annyira elveszik a káoszban.
Pedig pont ezek a pillanatok, amiből áll az élet. Egyszer azt olvastam, hogy az az ember boldog, aki krumpli pucolás közben, krumpli pucolásra gondol. Ennek az igazságán annak idején nagyon elmosolyodtam és az óta is bennem maradt.
Tegnap beszélgettem egy barátnőmmel hasonló dolgokról, az életről, stb. Emlékeztettet engem a Buddhisták tanításaira- jelen lenni az adott pillanatban, maga a megvilágosodás. Hevesen bólogattam, hogy persze tudom, tudom. És lehet, hogy tudom is, meg lehet, sokan tudják, de maga a tudattól nem fogunk megvilágosodni. Ezt meg is kell valósítani, nem elméletben, hanem gyakorlatban.
Ha jelen vagyunk, az azt jelenti, hogy teljes mértékben átéljük azt a pillanatot, azt a cselekedetett, amivel el vagyunk foglalva, közbe nem másra gondolva, nem elvágyódva. Ez a boldogság- a szabadság a múlt terheitől, a jövő bizonytalanságától. Minden tökéletes ebben a pillanatban.
Pár javaslat az összpontosításra:
Talán nehéz elképzelni, hogy lehet folyamatosan csak arra koncentrálni, amit éppen csinálunk. Ezért is érdemes valami olyasmivel kezdeni a gyakorlást, amit nagyon szeretünk csinálni. Például ha festek, akkor valóbban csak az létezik, számomra mert maga ez a cselekvés örömmel tölt el. Olyankor én vagyok az ecset, a festék, a vászon. Nem kell, hogy a végeredmény tökéletes legyen, vagy mestermű- itt az érzések számítanak csak!
Lehet még meditálni vagy vezetett meditációt végezni, mantrázni, imádkozni, énekelni, jógázni, légzésünkre koncentrálni- tulajdonképpen bármit, amit szeretünk. Kitartással, és gyakorlással, már a mosogatás is öröm lesz. Bevallom, ezen még nekem is kell dolgoznom.

2010. április 30., péntek



Sámánikus Utazás Mint Belsö Út

Ősi Módszer Modern Embernek
Tudok segíteni ha úgy érzed:
Hiányzik valami az életedböl
Utmutatásra van szükséged
Nem vagy teljes
Belsö eröre van szükséged
Elérkezet az idö hogy tegyél valamit önmagadért
Kezedbe akarod venni saját életed
Tekinsd meg bloggomat több infóért:
http://www.rainbowlovechild.blogspot.com/ vagy irj e-mailt hogy ha bármilyen kérdés felmerül: isis1857@yahoo.com
Persze hívni is lehet: 06 20 403 2137
Sok szeretettel várok minden érdeklődőt! – Irisz
A standunkban felfegyverkezve irányitom az eseményeket. Vásár. nagyon jó hangulat! Így is lehetne élni.